A padban
LEVELEZÉS
2010 elején felvettük a kapcsolatot egy Egyesült Államokban működő zsidó iskolával.
Diákjaink a felsőbb évfolyamokban levelező társakkal válthatnak email-eket, mely segíti őket a praktikus nyelvhasználatban.
A személyes kapcsolatok ápolásán kívül gyakorlatot szerezhetnek ez úton a levélszerkesztés technikájában, ami a későbbi írásbeli érettségi vizsga alkalmával, hasznukra válhat.
Információkkal gazdagodhatnak az amerikai zsidóság kultúrájáról, illetve az ottani iskolai szokásokról.
Buzdítjuk tanulóinkat, hogy minél többen vegyenek részt e kapcsolat ápolásában.
Új héberkönyvek az eredményesebb nyelvtanulásért
Új héberkönyvek az eredményesebb nyelvtanulásért
Nagy örörmünkre szolgál, hogy a tanárok, diákok és a szülők sok éves jogosan hangoztatott igényét egy héber nyelvkönyvcsalád beszerzésére, végre sikerül kielégíteni. Komoly erőfeszítéseinket siker koronázta és több szervezet segítségével választottunk ki egy olyan, iskolánk szellemiségének megfelelő héber nyelvkönyv sorozatot, amely egymásra épülő köteteivel hosszú évekre biztosítja a héber nyelv színvonalas oktatását. Reméljük, hogy ennek segítségével a szülők is jobban figyelemmel kísérhetik gyermekük fejlődését, illetve könnyebbé teszi az órára történő felkészülés ellenőrzését is. A tankönyvek dr. Sahar Jonai: Hamikra’a seli sorozatából valók, olvasmányaik és nyelvtani gyakorlataik témái közt egyaránt fellelhetők a hétköznapi élet témái és a zsidó ünnepek, szokások. A tankönyvekhez a Szochnut és magánszemélyek adományának köszönhetően a 4000 Ft-os beszerzési ár helyett 2000 Ft-ért juthattak hozzá a diákok. |
|---|