A magyar ortodoxia – a Tóra-hűségre törekvő válasz A Tóra-hű zsidóság képviselőjévé a 19-20. századi Magyarországon a magát ortodoxia néven meghatározó irányzat vált. Az irányzat kialakulását jelentős mértékben meghatározták azok a történelmi, társadalmi változások, amelyek az elmúlt 200 évben zajlottak le és a hagyományos életforma gyökeres megváltozását eredményezték.
Európában számos országban a 18. század végi és 19. századi felvilágosult monarchiákban megváltozott az állam egyénekhez és közösségekhez való viszonyulása. A társadalom átalakíthatóságába vetett hittel és az individualizálódás folyamatával összhangban az alattvalók államtól való testületi függését az egyéni, személyes függés váltotta fel. A közösségek társadalmi szerepe és a korábbi tradíciók súlya meggyengült. A felvilágosult társadalmi elit új jelszavakként az észszerűséget és a haladást tűzte zászlajára.
A nyugat- és közép-európai modern társadalmakban a vallás elvesztette központi érték-meghatározó szerepét, az élet egyik elsősorban magánéleti kérdésévé vált. A felvilágosodás racionalitásának és haszonelvűségének jegyében ehhez társult a zsidóság átalakításának, megreformálásnak kívülről jövő gondolata is, amely gyakran politikai elvárásként, sőt kényszerként öltött testet.
Az ortodoxia részben a zsidó hagyományban már létező tendenciákból, részben pedig a Tóra-hű zsidóság vezetőinek az előbb említett a folyamatokra adott válaszok eredményeként jött létre. A vallási újításokat bevezető, a tórai és rabbinikus tradícióktól eltérő közösségi törekvésektől való elhatárolódás igen korán megjelent. A pozsonyi Chátám Szofer beszédeiben (dróséiban), vallástörvényi döntvényeiben és Talmud-iskolájának oktatási módszereiben határolódott el az életvitelbeli, kulturális és liturgikus újításoktól. A dunántúli (oberländi) hitközségekben a pozsonyi hatással párhuzamosan megjelenő német neo-ortodoxia hívei kísérelték meg az új jelenségek beépítését a vallási keretek közé, olyan formában, hogy legalább részben alárendeljék a megváltozott körülményeket a hagyományos zsidó életvitelnek. Északkelet-Magyarország és a Kárpátok zsidósága a kelet-európai zsidó jámborság, a galíciai chászidizmus példáját és vallásosságát követte.
Az ortodoxia különböző hagyományos irányzatokat egyesíteni törekvő, eközben a tudatosan újító közösségektől elhatárolódó szervezetévé a 19. század végére, a Hitőr Egyletből kinövő Orthodox Központi Iroda vált. A magyarországi mérsékelt reformmal való szakításra báró Eötvös József által összehívott 1868/69-es zsidókongresszuson került sor, amely a Tájlunghoz, a magyarországi zsidóság neológiára, ortodoxiára és az irányzatként csak később intézményesült status quo antéra történő szakadásához vezetett. Az ortodox intézményrendszer állami elismerésére csak 1871-ben került sor. Az ortodox célok elérésében, amelyeket a Tóra-hűség, a vallási autonómia védelme, valamint az uralkodó személye és az állam iránti talmudi gyökerű lojalitás jellemzett jelentős érdemeket Reich Ignác, az Orthodox Központi Iroda első elnöke szerzett. A kezdeti időszakban az ortodoxiának meg kellett küzdeni az újítók zsidóságon belüli, ugyanakkor széles nyilvánosság felé megfogalmazott támadásaival, és a külső kritikákkal egyaránt. Elsődleges célja a vallási kérdések közösségi jellegének megőrzése, a Tóra-tanulás értékként való elismertetése, a vallási tekintélyek védelme és a korábbi nemzedékektől örökül kapott vallásos életvitel megőrzése volt. Ebben élenjáró példát a pozsonyi rabbi-dinasztia és a Talmud-iskolájában nevelkedett ortodox rabbikar képezett. A kelet-európai zsidó jámborság belzi, cánci és vizsnyici központjai is jelentős hatást gyakoroltak a magyarországi hithű zsidóságra. A a jeruzsálemi osztrák-magyar kajlel pedig azon zarándokoknak nyújtott otthont, akik tisztes kort megérve, életük hátralévő éveit a Szentföldön szerették volna jámborságban, a Tóra tanulásának szentelve leélni.
Törést és újabb kihívást az első világháború jelentett. A katonasággal és a hagyományos életforma általános megingásával az ortodox ifjak jó része kikerült a vallásos közösségek világából, többé már nem voltak irányíthatók a tanházak (bész hámidresek) falai közül. Fokozódott a zsidóság falvakból városokba áramlása, a főváros bontakozó tömegkultúrája pedig új kihívások elé állította az Orthodox Központi Irodát. A két világháború között a budapesti ortodox középosztály a következő ortodox generációkat úgy képzelte el, mint a nyugati műveltség és a kelet-európai vallásosság ötvözőit. Hangsúlyos törekvéssé vált a 19. század végi ortodox hitbuzgalmi mozgalomnak az (Machziké Hadosz) 1925-ös gazdasági politikai Bethlen nevével fémjelzett konszolidációt követő újjáélesztése. Ennek keretében fogalmazódtak meg olyan fontos kérdések, mint a Talmud-iskolák rendszerének támogatása (Tomché Jesivosz), a hagyományos vallási nevelés és az új politikai, gazdasági helyzethez igazodó kenyérkereső tevékenységek összeegyeztetése, az ortodox leányok iskolai keretek közt zajló vallási nevelése (Bész Jákajv iskolák), az ortodox ifjak szabadidejének és közösségi életének vallási egyletek keretében történő mederbe terelése (Tiferesz Bachurim), valamint a felnőttkori rendszeres Talmud-tanulás (Misnájosz és Sász Chevrák), a városi kóser élelmezés, a kóser turizmus, gyógyfürdő-látogatás megszervezése és a nők számára szabadidejükben olvasható és a vallási előírásoknak megfelelő tömegirodalom létrehozása és felfedezése. E hitbuzgalom keretében nagy súlyt fektettek az ortodox rabbi-tekintélyek és chászid rebbék véleményére. A hívek százai, ezrei keresték fel őket ügyes-bajos dolgaikkal, tanácsot vagy áldást kérve, halálozási évfordulóikon (Jahrzeitjaikon) pedig sírjukhoz zarándokoltak imáik égi meghallgatásának reményében.
A magyarországi ortodoxia életében törést a vészkorszak, majd az új társadalmi berendezkedés okozott. A vészkorszak túlélőinek többsége a vallásos életvitelt elnehezítő, az ortodox autonómiát 1950-ben felszámoló társadalmi berendezkedés hatására 1956-ig több hullámban vándorolt ki, és keresett külföldön új otthont. E közösségek visszalátogatására, valamint a magyarországi vallási élet megújulására az 1990-es évektől nyílt meg a lehetőség.
